Fedezd fel termékeinket

Úgy néz ki, hogy itt a Mulan-nál a május lett a lámpák hónapja! Sok-sok asztali- és éjjeli lámpa érkezett. Igaz, hogy egyre hosszabbak a nappalok, de ez még nem oldja meg a fényt az éjszakában. Olyan fényforrásokat szeretnénk kicsit összehasonlítani nektek, melyek több funkcióval is büszkélkedhetnek, mégis kompakt megjelenésűek.

A mozgásérzékelés az okosotthon biztonsági rendszerének egyik legfontosabb tényezője. A funkció használatával értesítést (figyelmeztetést) kaphatsz, ha a helyiségben mozgás történik.

A mozgásérzékeléssel kapcsolatos problémák a következők lehetnek: a mozgásérzékelő nem reagál, a mozgásérzékelés nem működik, a mozgást érzékeli, de nem rögzíti, az értesítések nem működnek a telefonon, vagy a telefonos riasztások késnek.

A Kugoo Kirin rollerjei végre nálunk is elérhetőek. Alap, középhaladó és haladó csoportba sorolhatók a tudásuk szerint. Ezeket a jellemzőket fogjuk most bemutatni Neked.  A gyártó célja az okosjárművek fejlesztése, a környezetkímélő tevékenység folytatása és persze megfelelni a fiatalok igényeinek és azoknak is, akinek a gyorsaság a legfontosabb. A járgányok a gyárból szigorú minőségellenőrzés után kerülnek a vásárlókhoz, akik így biztosak lehetnek a termék megfelelőségében.

A futópadok kényelmük és sokoldalúságuk miatt egyre népszerűbbek az otthoni edzések során. A WalkingPad R2 és a WalkingPad X21 a piac két legújabb modellje, és mindkettő nagyszerű funkciókat kínál a kényelmes és hatékony edzéshez. Ebben az áttekintésben összehasonlítjuk e két futópad kialakítását, jellemzőit és általános teljesítményét.

Sokféle kérdést kapunk tőletek, amikor okosóra vásárlás előtt álltok. Természetes, hogy minden paraméterrel szeretnél tisztában lenni a vásárlás előtt, azonban koránt sem biztos, hogy minden funkciót ki fogsz majd használni az okosóra használata közben. Most a Xiaomi Band 7 Pro és a Xiaomi Watch S1 Active okosórákat szeretnénk, ha részletesebben megismernétek.

A Valentin-napot minden február 14-én ünneplik azok, akikbe már beivódott e napnak a fontossága. Az emberek édességet, virágot és ajándékot cserélnek szeretteikkel, mindezt Szent Valentin nevében. De ki ez a titokzatos szent, és honnan származnak ezek a hagyományok? Honnan ered a Valentin-nap? Az ünnep történetét és védőszentjének történetét rejtély övezi. Tudjuk, hogy februárt régóta a romantika hónapjaként ünneplik, és hogy a ma ismert Szent Valentin-nap a keresztény és az ókori római hagyományok maradványait egyaránt tartalmazza. De ki volt Szent Valentin, és hogyan került kapcsolatba ezzel az ősi rítussal?

A biztonsági kamerák mindig fontos tényezői egy okosotthonnak. Ezt már Te is megtapasztalhattad a mindennapok során. Sokféle kamera van a piacon, különböző tulajdonságokkal. Kameravásárláskor célszerű ezeket a tulajdonságokat személyre szabni. Vásárlás előtt fel kell mérni a területet, ahol használni szeretnéd és annak megfelelő kamerát választani. Szerettünk volna minél több kamerát összehasonlítani, hogy könnyebben mérhető legyen a felhasználás módja.

Sok közös van az irodai és a játékra használt számítástechnikai készülékek között, azonban a felhasználás területe mégis meghatározza, hogy éppen milyen monitort, billentyűzetet vásárolunk. A hasonlóságok mellett specifikus különbségek is fellelhetőek. Ilyen például egyebek mellett a dizájn. Egy irodában nem nagy a valószínűsége, hogy a beszerző színesen villágító egérpadot vagy egeret rendelne a munkatársaknak. Ezzel ellentétben egy LAN party-n még dicséretet is kaphatnak a gamerek.

Sokan vagyunk úgy az újév januárjában, hogy mindenfélét elterveztünk még szilveszter előtt. Ezt is megfogadom, azt is teljesíteni fogom, sőt, még azon a harmadik dolgon is változtatni fogok. Végül is van rá elég idő, 1 évbe sok minden belefér. Az egészen apró dolgoktól a világmegváltó terveken át bármit kitűzhetünk magunk elé. A célkitűzések minden szempontból a javunkat szolgálják, hiszen motiváltak leszünk, örömet okozunk saját magunknak. A rögösebb út a célvonal felé megedz minket, tapasztalatokat szerzünk és jó esetben tanulunk is valamit belőlük.

Karácsonyra jó sok fülhallgatónk lett hirtelen! Néha mi is elveszünk a részletekben, ezért hagyunk itt egy kis összesítést a legkedveltebb típusokról. Biztos Te is találsz valamit, ami megfelel az igényeidnek. Érkeztek JBL, Niceboy, Urbanista, Hama, Leicke, BlackBird és Media-Tech fülhallgatók. Mindegyik másképpen jó, más hangzást képvisel, de mindenki megtalálhatja a számára legjobb opciót.

A téli hidegben a Karácsonyi receptek elkészítése egészen jól esik, főleg ha segítségedre van egy gyors “kéz”. Az ünnepi időszakban egyszerre több fogás elkészítésére törekszik mindenki, hogy minél kevesebb idő menjen el az előkészületekkel és magával a főzési-sütési folyamattal. Ennek meggyorsítására ajánljuk légsütőinket és mellékelünk pár finom receptet, melyek szép kiegészítői lehetnek akár az ünnepi asztalnak is.

 

 

A Xiaomi Buds 3 Pro rajongóinak népes tábora már alig várta a Xiaomi Buds 4 Pro-t. Hozzánk is elérkezett ez a nagyszerű fülhallgató, hozzá képest elég kedvező áron. A készülék egy abszolút továbbfejlesztett változata a Buds 3 Pro-nak, habár azzal is sokan meg vannak elégedve a mai napig.

Sokfélék vagyunk, de általában a Karácsonyt mindenki szereti valamiért. Vannak, akik már alig várják az ajándékozást, és jó előre kipuhatolják ,eltervezik, hogy kinek mit vesznek majd. A másik oldalon azok állnak, akik nem igazán mozognak rutinosan az ajándékvásárlás terén. Mit vegyek a mamának Karácsonyra? Már mindene megvan. Mit vegyek apának Karácsonyra? Kérdezem, de soha nem kér semmit. Mit vegyek a gyereknek? Sok mindenre vágyik, de nem tudom mi lehetne tényleg hasznos számára. És ezt így sorolhatnánk tovább, amíg el nem fogy kedves szeretteink száma.

Sokféle sztorit olvashatsz a neten a Black Friday-ről, nekünk ez tetszett a legjobban:

A Black Friday a hálaadás utáni péntek köznyelvi kifejezése az Egyesült Államokban. Hagyományosan ez jelzi a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét az Egyesült Államokban. Sok üzlet rendkívül népszerűsített akciókat kínál kedvezményes áron, és gyakran korán nyitnak, néha már éjfélkor vagy akár hálaadáskor is. 

Melyik légtisztítót válasszam? Milyen a jó légtisztító? Összehasonlítjuk a Xiaomi Air Purifier termékeket. Melyiket tudnád valóban az otthonod kialakítása és berendezése szerint használni? A legkedveltebb légtisztítók a Xiaomi-tól: Air Purifier 3C, 3H, Pro H, 4 Pro, 4 Lite

 

Attól függően, hogy villanyt vagy gázt fogyasztasz többet, eldöntheted, hogy jó megoldás lehet-e számodra az elektromos fűtés. Minden esetre kapsz tőlünk egy kis segítséget, bemutatjuk az egyik közkedvelt termékünket, a Xiaomi SmartMi Convector 1S elektromos fűtőtestet. Megtudhatod, hogy milyen előnyöket tartogat számodra a téli hónapokra.

Tudjuk ám, hogy milyen nehéz összehasonlítani a robotporszívókat. Elhatároztad, hogy megveszed. Na de vajon melyik a legjobb? Persze sok mindentől függnek a preferenciák, azonban a porszívózás alappillére a szívóerő és a teljesítmény. A többi lényeges dolog már csak a ház úrnőjétől vagy a ház urától függ. 

A fogmosás a jó szájápolás alapja. Mind az elektromos, mind a kézi fogkefék hatékonyan távolítják el a lepedéket a szájban, de melyiket érdemes használnod, az elektromos vagy a kézi fogkefét?

Mindenki tudatában van annak, hogy az energiaárak növekedésnek indultak, de senki sem láthatja előre hol áll majd meg és mennyivel fog többe kerülni ez nekünk. A legtöbb, amit tehetünk, hogy szorítunk azon a bizonyos nadrágszíjon és odafigyelünk a fogyasztási szokásainkra. A rezsi emelkedést tekinthetjük akár egy kihívásnak is, ahol az a cél, hogy például az előző hónapban fogyasztott kilowattokhoz képest “X” százalékkal csökkentsük a felhasználást.

Készülj fel a mindennapi utakra a legújabb kiegészítőkkel! Készülj fel az előre nem látható eseményekre, rögzítsd a dashcam-mel, hogy mi történik útközben, használd a porszívó-pumpa-powerbank-bikázót, az elektromos kompresszort, vagy a vezeték nélküli szupergyors töltőket!

Gondolom Te is szeretnél minél kevesebb időt tölteni a konyhában, hogy több időd jusson más, fontosabb feladatokra vagy csak jobban ki tudd pihenni magad a hétköznapokon is. Az okoskonyha eszköz képzést abszolút nem szükséges elvégezned, egyszerűen használhatók a termékek és megkönnyítik az életed. Egy használati útmutató elolvasása után már bátran használhatók.

Bármilyen célra is keresel biztonsági kamerát, mi igyekszünk feltérképezni az EZVIZ kínálatát. Sok fajta kamera közül választhatsz, mi a sajátosságaik alapján próbáljuk meg csoportosítani őket a “Milyen kamerát vegyek?” kérdéseitekre válaszolva. Mivel az EZVIZ nagyon sok jó kamerát gyárt, így csak egyet-egyet emelünk ki. A részletes alaptulajdonságaikat a leírás végén található összesítő táblázatból tudjátok kikeresni.

Itt van az őssz itt van újra... és kezdődik az új szemeszter. Gólya vagy felsőbbéves, ilyenkor mindnyájunknak kicsit bele kell rázódni az új munkarendbe, ami nem csak új tárgyakkal és társakkal jár, hanem sokszor koliba, új albérletbe költözéssel is. Mire lehet szükséged? Hogyan vágj bele az új kolis életbe? Segítünk!

Vett egy új TV okosítót és már alig várja, hogy kipróbálhassa, milyen a kedvenc sorozata a nagy képernyőn, de... nem jön be a Netflix, nem találja az HBO-t... Semmi pánik! Segítünk! Mostani cikkünkben a leggyakoribb problémákra segítünk megoldást nyújtani.

Még épp elég idő van a nyárból, hogy Te is felkészülhess a következő légsütős receptekből, amik legtöbbje pont a kerti összejövetelekre ajánlott. Mutatósak, kis méretűek, így mindenki kóstolhat mindenből.

A légsütőben készült ételeken kívül a saláták elkészítésében is megpróbálunk segíteni Neked. Minél többet használtad már a légsütődet, annál jobban tudod, hogy melyik étel mennyi idő alatt készül el, de azért adunk pár tippet.

 

Szeptemberben kezdődik a suli, de már most elkezdtük összegyűjteni, mire lehet szükség a felkészüléshez, mit kell időben beszerezni, hogy nyugodtan kezdődhessen az újabb nagy kaland, egy új tanév. Blogunkban öszeszedtük azokat a dolgokat, amikkel a gyerekeknek és a szülőknek is jobban indulhat a suli!

Közeledik a nyári hőség! A Xiaomi okos ventilátorok lehűtik a forróságban. Megmutatjuk melyik mit tud.

Redmi Buds 3, Redmi Buds 3 Lite és Redmi Buds 3 Pro között mi a különbség? Melyik Redmi fülhallgatót válaszd? Miben különbözik a Redmi Buds 3 a Lite és a Pro verzióktól? Milyen jellemzőik vannak? Ezekre a kérdésekre válaszolunk a posztban, aminek a végén találtok egy összehasonlító táblázatot a specifikációkról is.

Idén érkeztek hozzánk a szuper Xiaomi 12 széria okostelefonjai. Milyen különbségeik vannak a Xiaomi 12, a 12X és a 12 PRO verziónak és melyiket érdemes megvenned? Olvasd el a bejegyzést és nézd meg Xiaomi telefonokat összehasonlító táblázatunkat!

Újdonság! Megérkezett a Xiaomi Smart Band 7!

A Xiaomi az egész világon nagy hírnevet szerzett a megfizethető, többfunkciós akitivitásmérőivel. A kínai óriáscég bemutatta legújabb termékét: a Mi Band 7-et! Nagyobb kijelző, továbbfejlesztett véroxigén-követés, akár 15 napos akkumulátor idő és még!

A légsütők az utóbbi időszakban nagy népszerűségnek örvendenek, mivel sokan megfontolják a használatukat leginkább a kényelem és az egészségmegőrzés céljából. A legtöbb légsütő a hagyományos olajban történő sütést utánozza kevés olajjal vagy olaj hozzáadása nélkül. Sült krumpli, húsok vagy akár sütemények! Még nem vagy meggyőződve? Olvasd el, hogy miért ajánlott!

Elektromos roller - Érdemes átgondolni a vásárlást, mert:

Az elektromos rollerek népszerűsége az elmúlt években töretlen. Remek alternatíva a hagyományos közlekedési eszközökkel szemben, mivel egyszerű használni, leginkább városokban és rövid távolságokra praktikus.

A robotporszívók sok ember életét könnyítik meg, rengeteg előnnyel rendelkeznek és nagyon népszerűek is. Ebben az írásban a legfontosabb tulajdonságaikkal ismerkedhetsz meg és talán te is a rabjává válsz ezeknek a praktikus készülékeknek. Megéri költeni a kényelemre és a tisztaságra, pozitív változásokat fogsz tapasztalni.

Mivel nálunk még elég újnak számítanak ezek a bringák, szeretnénk olyan vásárlók szemszögét is bemutatni nektek, akik már megvásárolták a terméket vagy tesztelték. Ezután írunk azokról a szempontokról, amik alapján a legtöbb vásárló meghozza végső döntését.

A Leicke egy lipcsei székhelyű cég, mely 2008 óta folyamatosan fejleszti termékkínálatát hozzáértő szakembereivel. A hírük hozzánk is elért, így gyorsan beszereztünk pár szuper terméket, hogy ezekkel örvendeztessünk meg téged. Reméljük, hogy te is megtalálod majd kínálatunkban azt a terméket, amire vágysz.

A Xiaomi ezúttal is egy lenyűgöző és dizájnos telefonnal rukkolt elő. Külsejét tekintve négyzetes élű kivitel, oldalra szerelt ujjlenyomat-érzékelővel rendelkezik, továbbá IP53 (por ellen védett, illetve a ráfröccsenő víztől a készülék függőleges helyzetétől max. 60 fokban döntve) minősítéssel is. Ebben az árketegóriában ez a fokú védelem is igen ritka.

Hordozható, vízálló hangszórók - Irány a strand! Ezekkel a készülékekkel igazi hangélménnyel gazdagíthatja nyaralását.

Esti hangulatvilágításnak vagy az olvasáshoz keresel éjjeli lámpát? Az okoslámpákat telefonodról ki- és bekapcsolhatod, szabályozhatod a fényerősséget vagy a melegséget. Bemutatjuk és összevetjük két legnépszerűbb éjjeli okoslámpánkat.

Mi az a mesh? Miért érdemes befektetni? Mik is az előnyei egy routerhez képest? Megjelenésekor az átlagfogyasztó azt gondolhatta joggal, hogy ez csak egy erősebb router lesz. Valójában azonban több annál...Olvasd el cikkünket, ha érdekel!

Sokunkkal előfordult már, hogy az otthoni wi-fi kapcsolatunk bizonytalanul fedett le egyes helyiségeket a lakáson belül. Például a mellettünk lévő szobában már lassult az internetböngészési sebesség a telefonunkon. Erre kínál remek megoldálst a Xiaomi Wi-Fi range extender Pro.

TV okosítók, melyiket és miért? Összehasonlítottuk és összefoglaltuk neked a Xiaomi TV okosítóit. Mennyire okos a TV-d? A következőkben a népszerű Xiaomi Smart TV okosítókkal fogunk közelebbről megismerkedni: Mi TV Stick, Xiaomi TV Box S, Mi TV Stick 4K.

 

Melyik futópadot válasszam? Te is el vagy bizonytalanodva? Akkor ezt↓ olvasd el! 

Amint megjelent a WalkingPad R2 futópad, mindenki az R1-el hasonlította össze. A Kingsmith bemutatta a WalkingPad R1 és az R2 közötti különbséget. Az alábbiakban összegezzük neked ezeket.